2016. december 1., csütörtök

Donna MacMeans - A szerelem iskolája

A moly.hu-n lévő tartalom:

A huszonhárom éves Emma kínzó öröksége és démonai elől menekülve maga mögött hagyja Londont, hogy a festői szépségű Yorkshire-ben új életet kezdjen egy előkelő leányiskola tanítónőjeként. Az ígéretes állás azonban nemcsak lehetőségeket, de buktatókat is rejt magában: Emmának ugyanis az irodalom mellett a szerelem tudományába is be kell vezetnie ifjú tanítványait. Mit tegyen egy fiatal nő, aki semmivel sem tapasztaltabb diákjainál, aki eddigi élete során inkább volt nevetség, mint vágy tárgya, és aki már keserűen beletörődött, hogy vénkisasszonyként öregszik meg az iskola oltalmazó falai között? Emma tapasztalatlansága beismerésével nemcsak állását kockáztatná, de őt üldöző, gonosz nagybátyjának is könnyen áldozatul eshetne. Nem marad más választása, mint hogy olyasvalakitől kérjen felvilágosítást, aki ezen a téren kellően tapasztalt. Közel s távol mindössze egy ilyen embert ismer: a köztudottan rossz hírű, léha és buja, de szívdobogtatóan jóképű festőt, Lord Nicholas Chamberst. A mogorva és magának való férfi kezdetben nehezen áll kötélnek, végül alkut ajánl Emmának: őszinte válaszokat ad a kérdéseire, ezek árát azonban maga szabja meg…
Donna MacMeans (Casanova érintése) érzelmekben és fordulatokban gazdag regénye egy fiatal, kétségeivel küszködő lélek hányattatásait mutatja be a viktoriánus Anglia prűd világában – egy olyan közegben, ahol nem könnyű őszintének lenni, ám arra, aki elég bátor a tanuláshoz és a tapasztaláshoz, végül rátalálhat a boldogság.

Olvasás után:

Mindig is tudtam, hogy eszméletlenül naiv vagyok, de az élet mindig újra és újra bebizonyítja ezt számomra, nehogy elfelejtsem - vagy végre tanuljak a hibáimból? Így történt ez ezzel a könyvvel is. Mint láthatjátok a borítón, ott virít, hogy romantikus regény, a leírásból is ez derül ki, ezért én gondoltam, hogy romantikus regényt fogok kapni, amire most igazán vágytam is. Olvasás közben eszméltem rá, hogy ez egy erotikus romantikus regény (mamipornó?)! Még sosem olvastam ilyet, de nem is szándékoztam, mert nehéz a szexről megfelelően (a regény légköréhez illően) írni. Így volt ez ebben is. Míg a regény szókészlete nagyon változatos és szépen árnyalt, addig az erotikus leírásoknál megjelentek a klisék és állandósult szófordulatok, amik elrontották az egészen addig szépen felépített hangulatot. Jó, azért túl lehetett élni. (Már csak azért is, mert nagyon könnyű belehelyezkedni a főhősnő szemszögébe, és ilyen partnerrel, mint Chambers, hogy is mondjam... Értitek!)
Ezt a kiadói bakit viszont simán ellensúlyozza az egyik legfontosabb szerkesztői feladat (legalább is nekem az, bár én magyartanár lévén elfogult vagyok): nem találtam benne helyesírási hibákat! Lehet, hogy csak én nem vettem észre, bár általában szemet szokott szúrni, de nem rémlik semmi ilyesmi, ami egy olyan könyvnél, ami nem egy magasirodalom, nagyon is dicséretes!
A cím amúgy borzasztó, erről ne is beszéljünk szerintem.
Maga a regény amúgy nagyon a toppon van! Kalandos, logikus (!), romantikus és eszméletlenül jó a humora. Egy-kétszer éreztem csak azt, hogy néhány elejtett mondat azért van ott, mert jelentősége lesz később, pedig nem is illik a környezetébe, de így legalább még izgalmasabban lehetett várni a folytatást, hogy mégis mi sül majd ki ebből.
A főszereplők nem csak hogy nagyon kedvelhetőek, de igazán jó arcok. Az akkori prűd angol világban megfelelően lavíroznak a szabad és nem szabad humor között, ami miatt nagyon közelinek érezzük őket hozzánk. Érdekesség, hogy a regény nem csak a főhősnő szemével láttat, hanem időnként a főhős szemével is, így egy kicsit kívülről is láthatjuk magunkat - ha már sikerült teljesen belehelyezkednünk Emma helyzetébe. 

2016. november 27., vasárnap

Maximos megjelenések

Idén is megérkezett a nagy év végi megjelenés-dömping a Maxim Kiadónál, ebből szemezgetnék egy kicsit.


Legjobb borító:
A legjobb a dologban, hogy ez egy lélektani krimi borítója!!! ITT lehet utánajárni

A legjobb gyerekkönyv:
Interaktív mesekönyv az egészen piciknek - Adél születése óta már ezekre is figyelnem kell :)
Ami engem leginkább lázba hoz:
Fülszövege:
Rebeccát és szerelmét, Christophert semmi sem választhatja el egymástól. Sem a lány erőszakos szülei, sem a dúsgazdag vőlegénye, Jonathan. Ám amikor a második világháború végül lecsap Jersey szigetére, a náci megszállók – a hitleri „végső megoldás” ürügyén – Európába deportálják a zsidó Rebeccát.
Christopert és családját hazájukba, Németországba internálják, s a mindenre elszánt fiatalember, hogy megmentse a nőt, akit keres, jelentkezik az SS-be. Auschwitzba helyezik, ahol ő felügyeli a gázkamrák áldozataitól ellopott pénzt. Miközben Rebecca után kutat, Christopher nem csupán az inkognitója megőrzéséért küzd, hanem lelki fájdalom is gyötri. Az Auschwitz iszonyatos világán keresztülfolyó tengernyi piszkos pénz váratlan lehetőségeket nyújt a számára. Vajon lesz hozzá ereje, hogy elfogadjon egy új, bátor sorsot, amely örökre megváltoztathatja a saját és mások életét?


Íme a teljes lista:

Dream válogatás:
Vivi Greene: Sing! – Megjelent!
Julie Muphy: Dumplin’ – Így kerek az élet - Megjelent!
Kerry Drewery – Cell 7 - Várható megjelenés: 2016.12.14.
Szaszkó Gabriella: Maradj velem! - Várható megjelenés: 2016.12.14.
Kass Morgan: Huszonegy nap - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Madeleine Roux – Sanctum: A rejtélyes társulat - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Melissa Landers: Összefonódva - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Jamie McGuire: Gyönyörű megsemmisülés - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Amy Ewing: A fehér rózsa - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Ruta Sepetys: Tengerbe veszett könnyek - Várható megjelenés: 2016.12.09.
John Corey Whaley: A barátság ereje - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Jamie McGuire & Teresa Mummert: Sweet Nothing - Édes semmiség – Megjelent!
Lucy Keating: Dreamology – Álomgyár – Megjelent!
Wendy Higgins: Angyali kísértés – Megjelent!
Mont Blanc válogatás:
Eoin Dempsey: Rebecca nyomában – Háború és szerelem - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Erik Larson: A Lusitania titkai - Megjelent!
David McCullough: A Wright fivérek – A repülés szerelmesei - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Clare Mackintosh: I Let You Go – Az igazság pillanata – Megjelent!
Delfin könyvek:
Tom Watson: Pálcikakutya és a fánk - Várható megjelenés: 2016.12.09.
Tom Watson: Pálcikacica - Megjelent!.
Geoff Rodkey: Claudia és James felforgatják New Yorkot - Várható megjelenés: 2016.12.05.
Panda könyvek:
Eric Litwin: Peti, a macska és a négy szökevény gomb - Megjelent!

Legalább 2 db regény rendelésétől a szállítás ingyenes, 1 db esetében pedig 800 Ft.
Az akció visszavonásig tart.
Ha előrendeltek, akkor 30% kedvezménnyel kaphatjátok meg őket. :)

2016. november 12., szombat

Gabriel García Márquez - A szerelemről és más démonokról

A moly.hu-n lévő tartalom:

„A ​​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből. Az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt. Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib-tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

A Bartók Rádióban elhangzott felvételt Szakácsi Sándor olvasta fel.

Hallgatás után:

Minél több könyvet olvasok / hallgatok Márqueztől, annál inkább csodálom őt, és egyre nagyobb rajongója leszek. Minden könyve más és más, mindegyik tartogat valami egyedit, ami beszippantja az embert, de mégis mindegyik olyan márquezes. Ami viszont tény, hogy ez a könyv legalább annyira jó, mint a Száz év magány, csak nem olyan hosszú és szövevényes. Talán még van is annyi előnye Márquez nagy művével szemben, hogy szép kerek egész, aminek a befejezése mindig jóleső érzéssel tölti el az ember. 
Ezt a regényt elneveztem magamban a spanyol Rómeó és Júliának: az egész történet végig nagyon borzongató, hiszen már az elején kiderül, hogy milyen tragikus dolgok fognak történni benne, amik szintén nem hétköznapi módon vannak papírra vetve, hanem úgy, hogy az ember hátán futkosson a hideg tőle. Ellenben egy nagyon szép dolog van benne, az pedig a szerelem: annyira csodálatosan van leírva a pár szerelme, hogy csak olvadoztam hallgatás közben, lehetséges, hogy újra és újra bele fogok hallgatni, mert annyira simogató. 
Ha ez egy happy enddel végződő történet lenne, akkor nem lenne márquezes: természetesen a végére jön a tragédia, ami véget vet a szerelemnek, de egy apróságban különbözik a shakespeare-i befejezéstől: valamiért a férfi 'megússza', a tragédiák sora után ő még sokáig él - igaz, nem túl nagy boldogságban, de nem is kínok között. MIÉRT? Egyenjogúságot! (Jó, nyilván azért, mert ő annyira nem volt fontos a történet szempontjából, mint a márkilány.)

2016. november 7., hétfő

Thomas Mann - Tonio Kröger

A moly.hu-n lévő tartalom:

A Tonio Krögerben az író a korabeli német polgári és értelmiségi fiatalság hangulatát jeleníti meg; művész és polgár viszonyát a szellem emberének helyét a hanyatlásnak indult polgári társadalomban. A mű tanúsága szerint kétféle ember van : a józanok, az életben sikeresek, Tonio Kröger szavaival élve „a szőkék és kék szeműek”, a normális átlagpolgárok, és azok, akik valamilyen testi vagy lelki különbözőség folytán kiválnak ebből a világból. Tonio Kröger tulajdonképpen maga az író, akinek kételyei, vallomása, művészetfelfogása egyben a kor művészetértelmezésének kritikája is. A hős szemében művésznek lenni egyáltalán nem dicsőség, sőt: „kissé szégyellni való, veszélyes és kétértelmű kalandorvállalkozás az élet és a tisztesség rovására”, melyet azonban csinálni kell annak, aki erre a sorsra született.

Olvasás után: 

Több helyen is azt írják, hogy ennek a műnek a műfaja novella. Senkit nem szeretnék felülbírálni, mert nyilván ehhez nincs jogom, de én úgy gondolom, hogy ez nem novella. A novella rövid, egy szálon fut, rövid időintervallumot ölel fel és csattanóval zárul. Ez nem olyan rövid, mint egy novella (ez a kiadás is 192 oldal), nagyjából mondjuk egy szálon fut, de nem rövid időszakot ölel át, hanem majdnem 2 évtizednyit és a végén lévő csattanót sem éreztem olyan erősnek. Én inkább kisregénynek mondanám.
A történet amúgy engem nagyon érdekelt volna, szép köntösbe is volt bújtatva, de időnként nagyon unalmas volt. Nagyon igyekeztem odafigyelni, de sokszor a főhős filozofálgatásainál nem bírtam koncentrálni. Fennkölt és hosszú monológok voltak, amiket hosszú oldalakon keresztül nem szakított félbe semmi. De szerencsére nem túl sok ilyen rész volt, a nem monológok eléggé olvasmányosak voltak és ott legalább lehetett élvezni egy kicsit Thomas Mann változatos és szépséges szóhasználatát és fogalmazásmódját, mert az tényleg gyönyörködtet. 

2016. november 4., péntek

Szabó Magda - Hullámok kergetése

A moly.hu-n lévő tartalom:

A ​​Hullámok kergetése úgyszólván fél Európát szembesíti az olvasóval. Svédország, Dánia, Anglia, Franciaország, Németország, Szovjetunió és Olaszország tájait vetíti elénk olvasás közben egy láthatatlan laterna magica, s a tájak színes foltjaiban itt-ott felsejlenek a történelem erővonalai is. A könyv műfajilag igen bonyolult ötvözet: az útinapló és útirajz, az esszé, a riport, a személyes vallomás és a lírai emlékezés egymás hatását erősítő legjobb elemei olvadnak benne együvé. Anglia felébreszti benne az egykori Shakespeare-fordítót s az angol irodalom alapos ismerőjét, a Forum Romanum kövei között pedig a hajdani latin szakos egyetemi hallgató cipői kopognak, aki most eljött mintegy ellenőrizni, hogy valóban létezik-e mindaz, amiről egykor éveken át tanult és tanított? Régi vizsgák személyes emlékei vezetik mindenfelé, s az élettelen romok a képzelet, a ráismerés és a tudás segítségével hirtelen megelevenednek. Az író – ha kell – két csonka oszlopból felépíti a hajdani – palotát, s varázslatos könnyedséggel rögtön hozzá is hangolja a mai környezetet: a buja oleander-fákat, a hangosan vitatkozó asszonyokat, egy-egy kószáló cicát és nevető kisfiút. A messzi vidékek érzékletes látványa, hangulata, az utazás és felfedezés izgalma, a nyüzsgő élet villanásai, hirtelen felvázolt jellegzetes arcélek, személyes vallomások és az ujjongó felismerés s mintegy gazdag ráadásként az író színes egyénisége és a sokféle emlék mesteri közvetítése feledhetetlen olvasói élménnyé avatják a minden vonatkozásában érdekes könyvet.

Olvasás után: 

Nemrég olvastam Faludytól egy hasonló könyvet: nem regény, nem önéletrajz, mégis az íróról szól, élményeiről, véleményeiről, szemével ismerhetjük meg a világot. Nem tudtam, hogy ez a könyv is ilyen lesz, de nem bántam meg. Jó volt egy kicsit elmerülni Szabó Magda világában, osztozni az úti élményeiben, amik nem mindennapiak voltak. 
Ha utazunk, nekünk is vannak negatív és pozitív élményeink, mint mindenkinek, így volt ez Szabó Magdával is. Viszont ezzel az a baj, hogy emiatt a könyvhöz való hozzáállásom is elég hullámzó volt: amikor pozitívumokról írt, faltam az oldalakat, amikor nem tetsző helyeken járt, akkor akadozott az olvasás. Mondjuk főként az olaszországi résznél haladtam nagyon lassan, de ott annyi latin utalás volt, hogy azzal már nem tudtam mit kezdeni. Alapjában sok idegen szövegrészlet volt a könyvben, amiknek a fordítását nem árulták el, így sokszor csak pislogtam, hogy most vajon itt mi lehetett. 
Szerencsére többségben voltak a pozitív élmények, amik tényleg beszippantottak és amellett, hogy sokat tanultam olyan városokról, országokról, amiket félig-meddig én is ismertem, nagyon jót szórakoztam. Leginkább a franciák és az oroszok voltak nagyon elragadóak, ezeket a részeket ajánlom mindenkinek!
Nagyon tetszett viszont az, ahogy a víz köré építette fel az egész kötetet az írónő. Már a címe is arra utal, a kiindulópont pedig az, hogy ő most életében először látni fogja a tengert, aztán meg minden úti állomásnak az adta meg a fejezetcímét, hogy ott éppen milyen folyó, tenger vagy tó van. Szép keretet ad neki. Abban reménykedtem, hogy befejezésül még eljutunk a Balatonra is, hogy egy kis magyar tenger is legyen a kötetben, de végül csak külföldi állomások voltak. 

2016. október 13., csütörtök

Nyáry-találkozó

Ősszel csak úgy tobzódunk az író-olvasó találkozókban itt Baranyában. Már ott tartottam, hogy szelektálnom kellett köztük, mert ennyiszer nem tudom lepasszolni a kislányomat a családnak, akik ráadásul nem is nagy irodalmárok, így elfogadják, de meg nem értik az állandó mehetnékemet.

Krasznahorkai után még egyet kinéztem magamnak, a Nyáry Krisztián-találkozót. Jó pár éve ugyan voltam már egy ilyen eseményen, de akkor voltam olyan balga, hogy a két Így szerettek ők kötetet (EZT és EZT) itthon felejtettem, pontosabban nem voltam elég rutinos még az ilyen alkalmakban, és nem gondoltam, hogy lehet majd dedikáltatni, ezért akkor megfogadtam, hogy ezt mindenképpen pótolni fogom. Ez most megtörtént. A találkozót azért is vártam nagyon, mert Ágoston Zoltán vezette, akit már egy korábbi Grecsó-könyvbemutatón volt szerencsém látni, és tudom, hogy nagyon jól csinálja, amit csinál. Ráadásul van egy személyes játékom is: maximálisan figyelni rá. Tudniillik azt elég nehezemre esik, mert mire kimond egy mondatot, már ötször elkalandoztam közben. :D Ez pedig nem azért van, mert annyira unalmas, hanem mert annyira lassan és körmönfontan fogalmaz (feltételezem, hogy mire ezt kimondja, még öt másik mondatot futtat le az agyában), hogy képtelenség tartani a figyelmet. Most sokat gyakoroltam és elég jól sikerült! :)

Nyáry Krisztián nem ilyen, őt könnyű követni, és nagyon élvezhető is, ahogyan beszél. Ő pedig szívesen beszél mindenről, amiről kérdezik, sokszor elég hosszan is válaszol, de ez természetesen nem baj, mert ezért tartják ezt a rendezvényt. Mivel az irodalmi könyvei óta megjelent két másik könyve nincs a birtokomban (és még vacillálok rajta, hogy szükségem van-e rá, vagy sem), ezért inkább az előbbiekről hallgattam volna többet, de azokról sajnos elég kevés szó esett. Valamiért inkább az Igazi hősök és a Merész magyarok c. kötetek voltak az előtérben, illetve egy közös koncepciót keresgéltek beszélgetés közben, amit rá lehet húzni a Nyáry-művekre. Az est zárásaként pedig természetesen lehetett dedikáltatni is és az egyik fotós pont akkor kapta le az író kezeit, amint dedikál, mikor az én könyveimet írta, de ezen a fránya interneten sehol sem találom azt a képet, valószínűleg nem került fel. :( Pedig milyen jól mutatott volna itt! Találtam viszont egy másikat, fele olyan jó minőségben.


Bordó pólóban, szőke copfban ülök itt épp 

De ha már Országos Könyvtári Napok, akkor egy kis kitekintés: a falunk közösségi házában volt egy program, amire beugrottam, fénykép a kedvenc könyvemmel. Sokáig hezitáltam, hogy egyáltalán menjek-e, azt meg még nehezebben döntöttem el, hogy melyik könyvemet is vigyem. Végül Tóth Krisztina Vonalkódjára esett a választásom, íme a (majdnem profi :D) fotó:


UPDATE! Egy kedves ismerősöm olvasta nyöszörgésem, hogy a könyvem dedikálásáról készült képet nem találtam sehol, ő meg igen, úgyhogy elküldte. :) Ez nem pont az, de ez vállalhatóbb:

A Csorba Győző Könyvtár fotója

2016. szeptember 28., szerda

Menyhért Anna - Egy szabad nő

A kiadó honlapján lévő tartalom:

,,Öngyilkos lett korunk legnagyobb írója. Bródy Sándor..." - kiáltozza egy rikkancs 1905. július harmadikán Budapesten. Egy konflis suhan el mellette, benne egy nő megdöbbenve, rémülten hallgatja a hírt. Az író szeretője az, Erdős Renée. Csak nem ő, csak nem a szakításuk okozta a tragédiát? 
Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él, és az első nő, aki meg is tud élni belőle? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajonganak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet, mást akar, mint amit a normák előírnak számára?
Menyhért Anna regényében megismerkedhetünk a huszadik század elejének legnépszerűbb írónőjével, szerelmeivel, vívódásaival, a boldogságért folytatott küzdelmével: egy érzékeny, szeretetre éhes asszonnyal - egy szabad nővel.

Olvasás után:

Engem az alcím megzavart. Erdős Renée regényes élete. Én azt hittem, hogy a regényes jelző az életére vonatkozik (ami kicsit lehetséges is), nem pedig a megírás módjára. Ugyanis ez egy regényes életrajz, amihez mindig szkeptikusan állok: hogyan tudja az író rekonstruálni, hogy a szereplők mit gondoltak, vagy milyen párbeszédek zajlottak le közöttük? Emiatt a (nem túl szerencsés) gondolatom miatt a könyv harmadáig nem is tudom magam igazán átadni a történetnek, mert folyton csak hitetlenkedem. A könyv végére aztán rájövök, hogy kár volt, mert nem ez a lényeg: nem az, hogy ki és mit gondolt vagy mondott pontosan, hanem a szereplők jelleme, személyisége, gesztusai, a környezet atmoszférája. Természetesen ezeket csak a regényes életrajz tudja maximálisan átadni. Arról már nem is beszélek, hogy az írója nyilván hihetetlen háttéranyaggal rendelkezik, nagy kutatás van mögötte, hogy ezeket a párbeszédeket, gondolatfoszlányokat le merte így írni.
Őszinte rajongója lettem amúgy Renée-nek. Nagyon bátor és erős jellem, nem mellesleg meri kimutatni, hogy neki igenis szüksége van szexualitásra, amit persze a környezete egyből kiszagol, így mindenki odavan érte. Azt hihetnénk, hogy akkor ő egy beképzelt, önző liba, de nem, mert valójában mindenen töpreng, vagy inkább szorong, hogy jól tette-e, mi lesz így a jövőben, stb. Ettől válik ő a szememben ízig-vérig nővé és hiteles regény főhőssé. 
Renée személyiségén túl még megismerhetjük azt is, hogy élhetett a 20. század elején egy író/költő: folyton írt, hogy eltarthassa magát az írásból, és rengeteg időt töltött kávéházakban, ahol tényleg a kultúráról, irodalomról volt szó, látom magam előtt, ahogy szó szerint pezsgett a szellemi élet. Kicsit vágyódom ebbe a századeleji nagyvárosi légkörbe. 
A könyv végén amúgy nem kicsit meglepődtem: Renée életének nem az egészét ismerhettük meg, hanem csak egy szeletét, a Bródyval való szerelmi időszakot, bár ezek után még rengeteg minden történt főhősünkkel. Azzal van a gondom, hogy a könyv leírásában és az alcímben sem utalnak arra, hogy nem az egész életét kapom kézhez, hanem csak egy részét, aminek folytatása lesz. Félreértés ne essék, természetesen meg fogom venni a folytatást, mert tényleg rajongó lettem, de nagy űr maradt bennem az olvasás után. 

2016. szeptember 23., péntek

Krasznahorkai-könyvbemutató


Krasznahorkai László Báró Wenckheim hazatér c. könyvének bemutatójáról:

Meglepő esemény, hogy szinte a megjelenéssel egy időben Pécsett már meg is esett a könyvbemutató, ide általában több hónap késéssel érkeznek az írók - nem panaszkodom, legalább jönnek. ;) Ennek köszönhetően talán többen is ültünk olyanok a nézők soraiban, akik még nem olvasták a könyvet, vagy a vastagságát elnézve, nem értek a végére, nem csak én. Mondjuk erre talán még maga az író is számított, hiszen kisebb ajánlót is hallhattunk a regényről, kvázi bemutatta nekünk, nem pedig csak elemezte.
Korábban (sajnos) nem olvastam még tőle semmit, amit muszáj persze pótolnom, de olyan sok pótolnivalóm van, hogy nem győzök a végére érni. Szóval csak néhány benyomásom van róla, amit innen-onnan összeszedtem és azok alapján nem tudom, hogy szeretni fogom-e vagy sem, de majd ennél a könyvnél kiderül. Az író személye viszont nagyon is rokonszenves. A benyomásaim alapján nem ilyennek képzeltem, sokkal elvontabbnak, azt hiszem. Viszont a valóságban ő nagyon sokat anekdotázik, talán túl sokat is, és ezek a történetek nagyon is mindennapiak, két lábbal a földön járók.
Az anekdotákból amúgy megtudhattuk azt is, hogyan ír regényt Krasznahorkai: beengedi az ajtón a szereplőket és mikor már elegen vannak, akkor becsukja az ajtót, meghallgatja őket és leírja. Hát így könnyű. :D Ez a hasonlat vagy metafora vagy minek is nevezzem, valamilyen formában az én fejemben is így működik, azt hiszem, csak én nem képzelek oda ajtókat. :)
Volt egy olyan momentuma az estének, amikor igencsak megdobbant a szívem. Elmondta nekünk, hogy ő egy hegy tetején, az erdő közepén lakik: nagyon megirigyeltem tőle. Talán nem is konkrétan az ott lakást, hanem azt, hogy megteheti és volt hozzá bátorsága, hogy megtegye ezt a lépést. Ha majd nagy leszek, én is kipróbálom, remélem. :)
Sajnos az előadás közben kaptam egy sms-t, hogy haza kell sietnem, mert a gyerekem belázasodott, így kénytelen voltam idő előtt távozni, már a felolvasásra és a dedikálásra sem maradtam, de egy kedves ismerősömet elcsíptem az ajtóban, aki helyettem is kiállta a sort és aláíratta a könyvemet. Most még ugyan nincs nálam, de megvan ez az aláírás is. ;)


2016. szeptember 13., kedd

Faludy György-Eric Johnson - Jegyzetek az esőerdőből

A moly.hu-n lévő tartalom:

"Remek ember, könyve abszolút gyönyörűség. Vagy negyven évvel ezelőtt olvastam Cyril Connolly The Unquiet Grave című esszéjét. Azóta az egész szépirodalomban egyetlen munkára sem emlékszem, mely ennyire magával ragadott, mint a The Notes form the Rainforest." 
Brian Fawet /Books in Canada/ 
"Réges-rég meguntuk Szolzsenyicin, Lukács György és más kelet-európai szerzők véget nem érő politikai megszállottságát, elsősorban azt, hogy megmondják nékünk: mit gondoljunk és mit csináljunk. Megszállottságai Faludynak is vannak, de ezek egy nagyon-nagyon civilizált európai megszállottságai, nem pedig egy provinciális emberé.. Prózája eleven, kemény és ellenállhatatlanul érdekes."
Robin Skelton /Vancouver Sun/

Olvasás után: 

Még senkiben nem csalódtam annyira pozitívan, mint Faludy Györgyben. Igaz, még nem olvastam tőle semmit, csak a sajtóvisszhangokból tudtam következtetni, az pedig nem túl előnyösen mutatta be: idős bácsi, nagyon fiatal feleséggel, ráadásul meztelen fotózás - nem egy olyan írót mutat be, akire fel lehet nézni. Pedig ez a könyv ennek teljesen az ellentéte, egy nagyon intelligens, jó szándékú, kedves és őszinte embert ismertem meg a lapjain, és azt hiszem, most már tudom, mi is a bölcs szó igazi jelentése. Mert Faludy az. Ha jól emlékszem, már 77 éves korában írta ezt a könyvet is, és addigra jó sok élettapasztalatot gyűjtött össze, mert nem kicsit volt kacifántos élete. (Jelenleg most nagyon meg akarom szerezni az önéletrajzát, mert rettenetesen kíváncsi vagyok.)
Ez a könyv amúgy nagyon naplószerű, napokra van bontva és minden nap mesél nekünk valamit. Olyan hihetetlen történetei vannak! A 20. század nagy történelmi eseményeiből bőven kivette ő is a részét és ezekről sokat mesél. Sokszor viccesek, de sokszor olyan hátborzongatóak, hogy napokig rágódik rajta az olvasó, mire lenyeli és megemészti. Ezekből a történetekből lehet amúgy jól megismerni az író értékrendjét, amiről megállapítottam, hogy nagyon is rendben van. 
Az előszóban említést tesz Eric szerepére a könyv létrehozásában: sokszor kiegészítette, helyesbítette az ott megemlítetteket, mint mondja, a könyv végére már nem is emlékeztek rá, melyik részt ki írta bele, hiszen annyira sokat forgatták, mire a végső formáját elnyerte. Meg is voltam ijedve, hogy milyen lesz ez így, de őszintén bevallom és nem találtam ebben a könyvben Ericet. Pontosabban azokat a részeket, amikbe beleírhatott volna, mert az egész E/1-ben íródott, Faludy hangján és sokszor nagyon szubjektív történetekről van szó. Eric jelenléte annyiban érzékelhető, hogy sokszor a leveleit, amit éppen ebben az időszakban kapott tőle, bemásolta ide, mint utazási tanulságokat, de ennyi. Mondjuk ez nem hátránya a könyvnek, nekem így jobban tetszett, mintha éreztem volna, hogy mikor ki ír. 

Ha már ennyi szép gondolatom támadt Faludyról, rákerestem a verseire és egyből megtaláltam azt, amire azt mondják, az egyik legkimagaslóbb verse. Nem vagyok nagy lírapárti, de ez tényleg nagyon tetszik, úgyhogy ide be is másolom. 

Óda a magyar nyelvhez

Most, hogy szobámban ér az est setétje
    te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje
    s ajkad, melyről az esti fák alól
    először szólt az ének magyarul.
    Arcod mongol emléke rég ködös
    de titkunk itt e földön még közös
    s a te dalod kísér utamra fájón
messze e tájon.

    Magyar nyelv! Vándorutamon kísérőm
    sértett gőgömben értőm és kísértőm
    te hangolás barangoló kalandom
    te zengő és borongó hang a lanton
    bőröm, bérem, bírám borom, míg bírom
    és soraimmal sorson túl a síron,
    kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

    Magyar szó! Múltam és jövendő sorom
    Népek közt sorom és mindegyik sorom,
    Háza-hazám lovacskám, csengős szánom
    és a dal a számon, mit kérnek majd számon
    nincs vasvértem, páncélom, mellasom,
    de Berzsenyivel zeng a mellkasom
    s nem bír le ellenség, rangomba törvén,
sem haditörvény.

    Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
    de én itt állok az ikes igékkel.
    Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
    a hangutánzó szók utánam szállnak,
    mint sustorgó füzesbe font utak
    felett alkonykor krugató ludak
    s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

    Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek
    ahol a fák, mint holt igék kiégtek.
    Ős szók: a szemhatárról századok
    ködéből még derengő nádasok,
    gyepűs vápákon elhullt katonák,
    ti bíbicek, bölények, battonyák.
    miket vadásztak vén csillyehajókról
s lápos aszókon.

    Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
    mély hangok: alkony violasötétje,
    káromlások veszelytő vadona,
    mondatszerkesztés pogány pagonya,
    kötőszók: sok-sok illanó fodor,
    s hangsúly, te vidám, hangsúly te komor
    lelkünk dolmánya, szőttesen, világszép
búzavirágkék.

    Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
    karók, keresztek és bitófák árnya.
    Melléknevek, gazdag virágbarázdák,
    Busák, buják, burjánzók és garázdák,
    S ti, mellérendelt, kurta mondatok
    mint paprika, ha füzérben vereslőn
lóg az ereszről.

    Ragok: szegények szurtos csecsemői,
    kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni.
    És E-betűk serege: fekete
    mezőn zsellérek koldus menete.
    s ti kongó-bongó helyhatározók,
    kukoricásban jó irányt hozók,
    ban-ben-bim-bam: toronyból messzehangzó
könnyű harangszó.

    Jelentőmód. Az aszály mindörökre
    ráült a magyar, repedt rögökre.
    Magánhanzó illeszkedés! Kaján
    törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
    Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
    robotja tört paraszt alázata,
    vagy összhangunk, mely bolgogult utakra
messze mutatna?

    És fönevek, ti szikárak és szépek
    ti birtokos ragokkal úri népek,
    országvesztők, önteltek és hitványak
    s ti elsikkadt, felőrölt állítmányok,
    megölt, vagy messze bujdosó fiak,
    Hajnóczyk, Dózsák, meg Károlyiak,
    ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

    Parasztok nyelve, nem urak latinja
    nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
    magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
    hajlongasz szélcibáltan, megalázva-
    s ki fog-e tövised lombbal hajtani?
    Arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.
     
    Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
    és forró, mint forrongó szellemünk.
    Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
    Közös jövő és felzengő ítélet,
    nem hűs palackok tiszta ó-bora,
    nem billentyűre járó zongora,
    de erjedő mustkönnyeinkben úszó
tárogatószó.

(Párizs, 1940 május)

2016. szeptember 9., péntek

Karinthy Frigyes - Utazás a koponyám körül

A moly.hu-n lévő tartalom:

A regény valóságosan megtörtént eseményekről, személyes tapasztalatokról szól: saját agyműtétének körülményeit beszéli el az író. Művészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem ő, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegtető műtét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz. Különlegesen izgalmas, nagyszerű az elbeszélés csúcspontja: a műtét leírása, melyet egyszerre szenved belülről, és szemlél kívülről az író. Az operáció utáni, téren és időn kívüli állapotból, a szürkeségből a fényhez, az élethez visszatérő ember örömével, büszkeségével zárul a mű.

Hallgatás után:

Nagy hatással volt rám ez a (hangos)könyv. Sokáig jártattam rajta az agytekervényeimet, hiszen mind az írás nagyon jó, mind a történet nagyon hihetetlen. Annyira mélyen érintett, hogy a meghallgatása utáni éjszakán sikerült is azt álmodnom, hogy agydaganatom van, emiatt fáj annyit a fejem, de a társaságommal együtt nagyon vidáman fogtuk fel a dolgot, pont úgy, ahogy Karinthy képes rajta viccelődni. Hiszen a leírásából az derül ki, hogy nem csak utána, mikor megírta az emlékeit és megkönnyebbült, poénkodott rajta, hanem már a diagnózis felfedezése közben is. Ehhez szerintem tényleg Karintynak kell lenni, hogy az ember képes legyen ilyesmire. 
A leírásban megemlítik, hogy a mű tetőpontja a műtét (mi más lehetne), de az viszont nagyon tetőpont. Míg hallgattam, szinte levegőt sem vettem. Olyan feszült légkör alakult ki a szobámban, hogy egyből ott éreztem magam én is a műtőasztalon, nyitott koponyával, hihetetlen élmény volt. Gondolom ez nem csak Karinthynak köszönhető, hanem Latinovitsnak is, aki természetesen szintén zseniális e hanganyag elkészítésében. Annyira, hogy ezentúl szerintem Karinthy mindig Latinovits hangján fog megszólalni a fejemben.