2012. július 1., vasárnap

Marton Mária - Tájképre nincs idő

A kiadó honlapján lévő tartalom:

A regény nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? Talán nem többet, de nem is kevesebbet: visszanézni egy korra – amit jobb híján szocializmusnak nevezünk –, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek… 
A regény nem akarja áltatni olvasóját: szó sincs benne a szocializmus védelmezéséről, mint ahogy távol áll szándékától e korszak utólagos, dühös leleplezése is. Sőt, jótékonyan nélkülözi a visszatekintő elbeszélések feledékenységét és édes-keserű fűszerét, a nosztalgiát. Akkor hát mit akar ez a regény? Talán nem többet, de nem is kevesebbet: visszanézni egy korra – amit jobb híján szocializmusnak nevezünk –, hogy éltek, szenvedtek és szerettek itt emberek… 

Olvasás után: 

Szocialista lányregény. Engem az alcíme ragadott meg. A szocializmus korára amúgy is vevő vagyok, a lányregény pedig könnyed, laza, időnként pedig kedvem van a könnyedebb olvasmányokhoz. Az alcím egyik szavában sem csalódtam.
Viszont tényleg úgy álltam neki, mint egy lányregénynek és körülbelül a feléig hittem is ebben. Mind a gördülékenysége miatt, mind a karakterek miatt, mind az események miatt. Vegyük is ezeket sorra.
Gördülékeny az olvasata, ami sokszor nem hátrány, de ennél a témánál szívesen elidőztem volna jobban is. Sokszor annyira tőmondatokban fogalmaz az írónő, hogy az ember szeme akaratlanul is elsiklik a nehezebb mondanivaló felett is. A tőmondatok zavartak. A párbeszédek majdnem kivétel nélkül ilyenek voltak, de sokszor a  leíró rész is.
A karakterek. A főhős, Anna karaktere az elején még idegesített, de a végére annyira közel kerültem hozzá, hogy nagyon megkedveltem. Megsebzett, de mégis erős női karakter, és emellett még izgalmas is, főként a férfiak számára. Igen, jó sok férfi megfordult ebben a rövidke történetben, akiket ráadásul bármelyik nőolvasó az életben is szívesen látna. Természetesen Annának szinte mindegyikhez volt némi köze, ami miatt ismét közelebb állunk a lányregény kategóriához. Érdekes viszont, hogy míg a férfikarakterek ilyen csábítóak voltak, addig az Annán kívüli női karakterek nekem mind ellenszenvesnek tűntek.
Az eseményeket én sokszor túlzónak találtam, tényleg olyan lányregényesnek: váratlanok, a szerencse játszik közre dolgokban és sokszor hihetetlenek.
És akkor most jön a DE. Az egész könyv egy hihetetlen nagy korrajz. Igen, a szocializmusé, melynek minden társadalmi szintje bemutatást nyer. Az elején még idegesített az a direkt módszer, ahogyan ezt teszi az írónő, de a végére már vártam, hogy kiről mit is fogunk megtudni. A módszer pedig az, hogy aki Anna életében ebben a rövid időszakban szerepel, azt az elbeszélő egy rövid kitérővel be is mutatja. Mindenkiről mindent tudunk. Legalább is mi olvasók, mert a szereplőkre viszont nagyon is jellemző az a fajta tudatlanság, ami az információ visszatartásából származik. Végig az az érzésem volt, hogy tudok mindent, de mégsem tudok semmit, ezt jól eltalálta.
A könyvben egy dolog nagyon tetszett: a hétköznapisága, vagy hogy is fejezhetném ki magam. Minden annyira életközeli volt, annyira magyar és annyira múltbéli, hogy nagyon könnyű volt elképzelni, pont ilyen történetekre vágyom mindig (kivéve, mikor fantasy-t olvasok :D).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése