2012. november 4., vasárnap

Galgóczi Erzsébet - Vidravas

A moly.hu-n lévő tartalom:

A vidravas tányér alakú, nyeles, gyilkos szerszám, az apró háziállatokat pusztító kisvadak ellen használják.
Az egyik téli reggel ilyen csapóvas csípi be a regény hősnőjének, Rév Orsolyának a kezét. Orsolya szüleit kuláknak nyilvánították, őt ezért kizárták a Képzőművészeti Főiskoláról. Szülőfalujában várja, hogy folytathassa tanulmányait. Hozzájuk kerül, egy Pestről kitelepített idős asszony, a nemzetközi hírű geológus felesége. A tudóst szabotázs vádjával először halálra, majd életfogytaglani börtönre ítélik.
1952-t írnak. Embertelen rendelkezések nyomorítanak és tesznek próbára öreget és fiatalt, falusit és városlakót egyaránt.
Van aki nem bírja elviselni az új, megváltozott körülményeket, és elpusztul, fizikailag vagy erkölcsileg megsemmisül. És van aki, aki addig ismeretlen erőforrásokat tud fölfedezni magában.
Galgóczi Erzsébet József Attila- és Kossuth díjas író gazdag életismerettel tárja elénk a korszak iszonyatát.

Olvasás után:

Valamiért nagyon nehéz írnom erről a könyvről. Csak halogatom a véleményformálást. Pedig ha megkérdezne szóban valaki, valószínűleg csak ontanám a pozitív jelzőket. Az tény, hogy mint írás, tökéletes. A felépítettsége, a megvilágításai, szóval az egész. Pedig én még nem is hallottam ezelőtt Galgóczi Erzsébetről. Tény, hogy a szocialisták nem nagyon szerették, pont az ilyen művei miatt, de a rendszerváltás már 20 éve volt...
Már jó ideje nem tanultam történelmet, és eléggé megkoptak az emlékeim, hogy mégis ki volt Rákosi pontosan, meg Horty, és főként hogy mikor. De most már tisztán látok. És ami a legjobban tetszett, hogy a történtek vonatkozásában ismerjük csak meg a történelmet, mintegy mellékesen, ahogyan valószínűleg akkoriban az emberek is tapasztalták.
A főszereplő, Orsolya pedig egy nagy jól eltalált karakter. Nincsenek benne túlzások, vannak negatív és pozitív tulajdonságai, érzései, mint minden embernek, ráadásul velem egykorú, úgyhogy nagyon közel is éreztem őt magamhoz. A legfőbb közös vonásunk az, hogy ő sem veti meg a fizikai munkát, hisz falun lakik, ahol az ilyesmi mindennapos, de emellett egyetemre jár és mindent megtesz azért, hogy szép karriert csináljon magának. Ami pedig vele történt, az tényleg nem mindennapi és nagyon jól bemutatja a Rákosi-korszakot.
Sok helyen nagyon megrökönyödtem és azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi az ember tűréshatára, ameddig még elviseli az elnyomást. Nyilván, nem volt sok választásuk, de én ép ésszel nem éltem volna túl. A legjobban pedig a beszolgáltatás intézményén vagyok felháborodva. Teljesen mindegy, hogy milyen és mennyi volt a termés, a beszolgáltatás az első, nem számít, hogy otthon a kisgyerekek éheznek. Ha pedig valaki véletlenül előbbre tartja a gyerekei életét, akkor szabotál és irány a börtön. Képzelhetjük, utána mi lesz a gyerekekkel. Rákosi elvtárs megérdemelte, amit kapott, csak hát előbb is megkaphatta volna, nem kellett volna 20 évig hagyni vezetőnek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése