2012. november 20., kedd

Torey Hayden - Egy gyerek

A moly.hu-n lévő tartalom:


Egy hatéves lány fához kötözte és felgyújtotta hároméves társát. A kisfiú válságos állapotban került kórházba. Van-e élet ezek után a kislány számára?

„Ez a könyv csak egyetlen gyermek története. Nem azért íródott, hogy sajnálatot ébresszen. Nem is azzal a szándékkal, hogy egy tanárt megdicsérjenek a munkájáért. Még kevésbé azért, hogy riogassa a békés és boldog tudatlanságban élőket. Nem. Ez a könyv csupán válasz szeretne lenni arra a kérdésre, vajon frusztráló dolog-e mentálisan beteg gyerekekkel dolgozni. Egy dal szeretne lenni, amely az emberi lélek tiszteletére íródott, egy kislány tiszteletére, aki olyan, mint valamennyi gyermekem. Mint mi mindannyian. Valaki, aki élni akar.” (a Szerző)

Olvasás után:

Kellett egy pár nap, mire össze tudtam szedni a gondolataimat és azokat 'papírra' is tudom vetni. Ezalatt a pár nap alatt arra is rájöttem, hogy ennek a könyvnek a jellemzésére csak egy jó szó van: szívbemarkoló. Adott egy 6 éves kislány, aki hihetetlen rossz háttérrel kerül egy rendezett osztályba és minden cselekedetéből látszik, hogy próbált meg eddig élni, vagyis inkább túlélni. 6 éves korára több lelki sérülése van, mint egy átlagos embernek egész életében és ezt megtanulta kezelni - gyermeki logikával ugyan, de mégis védve a lelki világát.
A leghihetetlenebb számomra, hogy ilyen háttérrel jött és átlagon felüli, már-már zseniszámba menő IQ-ja van. Nem ástam bele magam sosem abba, mitől lesz egy gyerek zseni, de feltételezné az ember, hogy nem nagyon kicsi IQ-jú szülők gyerekeként születik ilyen. Nyilván a hatalmas intelligenciája is segített neki túlélni a szörnyű eseményeket. És nem kellett egészen a könyv közepéig sem olvasni, hogy kiderüljön, hogy igazából ő egy nagyon szerethető és értelmes, álagresszív kisgyerek. A tanárnője sokszor megkapta a feletteseitől, hogy túlságosan is beleártotta magát dolgokba, hiszen csak átmenetileg tartják nála a kislányt, de azt hiszem, én is ugyanennyire megszerettem volna, hiszen csak a szeretetével tudta benne elindítani a pozitív gondolatokat, megmutatni, hogy van másfajta élet is.
Az írónő előző regénye, a Szellemlány nem tetszett ennyire (attól egy kicsit féltem, ettől nem), de egy dolog sokkal jobb volt benne: megtudtuk, milyen felnőtt vált az érzelmileg sérült gyerekből, akit ő jobb irányba terelt. Itt a könyv végén csak egy vers van, amit a felnőtt Sheila-tól kapott, de ott is csak a gyerekkorára utal, nem pedig arra, hogy mi is lett vele. Erre nagyon kíváncsi lennék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése