2013. április 4., csütörtök

Lakatos István - Lencsilány

A moly.hu-n lévő fülszöveg:

Lakatos István első önálló kötetének főhőse a szerző legnépszerűbb karaktere, Lencsilány. Az egyszerre kísérteties és gyermekien bájos történetek egy furcsa, álomszerű világba repítik el az olvasót.
Végre egy magyar képregény, amelyet a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezhetnek: előbbiek a szeretnivaló figurák, utóbbiak pedig a borzongató hangulat miatt. A szerző képi világa a zaklatottság és a harmónia tökéletes egyensúlyáról árulkodik.
A kötet minden egyes képkockája önálló képzőművészeti alkotás. Az ezeken keresztül életre kelő mesék nem egy esetben klasszikus irodalmi művek egyedi feldolgozásai.

Olvasás után:

Az a meglátásom, hogy ez a könyv nem gyerekeknek készült, hanem lélekben még mindig gyerek felnőtteknek. Annak viszont tökéletes! A könnyedségét, a hátborzongatóságát és a szép rajzokat szerintem csak felnőtt fejjel lehet igazán élvezni - már ha csak arra gondolok, hogy én gyerekként hogyan fogadtam volna: valószínűleg féltem volna tőle, a rajzokat meg sem mertem volna nézni rendesen. A mai fejemmel egy gyereket sem mernék kitenni annak, hogy ezt a mesét hallja lefekvés előtt. Hallottam már olyan emberről is, aki állította, hogy gyerekként ki volt éhezve az ilyen hátborzongató történetekre - ezt annyira nehezen képzelem, bár lehet, hogy ez csak az én hiányosságom.
Kedvenc történetem a mozis volt. Ezt az egyet éreztem csak kerek egésznek, a többi olyan volt, mintha nem a történet alapján léteznének a rajzok, hanem fordítva, emiatt egy kicsit darabos lett a cselekmény.
Kedvenc szereplőm pedig Lencsibaba, aki mindig azt mondja, ami butaság, de amit Lencsilány valójában szeretne - szép hárítás, mert persze Lencsibaba irányít, mindig az van, amit ő szeretne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése