2013. október 24., csütörtök

Baráth Katalin - A fekete zongora

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az 1900-as évek elején az álmos Ókanizsán Dávid Veronika, az emancipált eladókisasszony saját romantikus regényét írja munkahelyén, a könyvesboltban, amikor a lábai elé zuhan a városka bolondja, Vili – egy késsel a hátában. Zsebében egy kitépett könyvlap, rajta egy Ady-vers: A fekete zongora.
A békés kisváros élete természetesen fenekestül felfordul, és a szerb rendőrkapitányból és a városi orvosból álló tapasztalatlan nyomozócsapatba bekönyörgi magát Veronika is, aki persze mindig mindent jobban és hamarabb tud, mint a hivatalos közegek. Az ügybe belekeveredik a plébános, a pincérlány, a kőművesmester, a rabbi, a kéjnő, az apáca és a zsidó kereskedő, sőt Veron még Szegedre is elutazik, ahol magát Ady Endrét hallgatja meg egy felolvasóesten, közben pedig a hullák egyre csak szaporodnak…
Baráth Katalin remekbeszabott regénye kiváló érzékkel jeleníti meg a boldog békeidőket; stílusa és humora miatt Bohumil Hrabal olvasói fogják szeretni, eltökélt nyomozója, Dávid Veron miatt pedig Agatha Christie rajongói fogják nagy élvezettel forgatni a regényt, amely kibővített, végleges változatban és két novella kíséretében kerül végre a széles olvasóközönség elé.

Olvasás után:

E könyv alapötlete nagyon jó. Végre egy magyar krimi, ami ráadásul a jobbik fajtából való: nem egy elképzelt univerzumban játszódik, nem Budapesten játszódik, hanem egy csendes kis városkában a múltban játszódik valódi történelmi viszonyok között. Ezzel már sok embert meg is lehet fogni! Ezek után persze még mindig el lehet rontani ezt a könyvet, mondjuk ha unalmas, vagy nem tökéletes a felépítése, de erre a könyvre egyik sem jellemző. Nem unalmas, mert mindig történik benne valami: vagy a bűnténnyel kapcsolatos dolog, vagy Dávid Veron szerelmi életével kapcsolatos dolog, szóval élvezet elmerülni benne. Tökéletes a felépítése is. Nem véletlen, hogy az írónő a könyv végére van olyan bátor,  hogy még Poirot-t is belekeveri a történetbe, teheti ezt teljes nyugodtsággal, mert tényleg olyan tökéletesen kidolgozottak a krimi szálai, mint egy Agatha Christie krimiben. Erősen próbáltam előre kitalálni a gyilkost, de csak akkor sikerült, amikor azt a szerző szerette volna, hiszen olyan óvatosan voltak csepegtetve az információk. E két tulajdonságból következik, hogy nagyon akciódús a történet, így nem kell attól félni, hogy egy lányregényt olvasunk, még akkor sem, ha Dávid Veron főszerepétől ezt várnánk.
Mellesleg érdemes egy kicsit beszélni a szerelmi szálról is. Bevallom őszintén, azt hittem, hogy azért annyira sikervadász lesz a könyv, hogy a végére happy end szerelmi sztori lesz, de nagyot tévedtem. Nem elég, hogy Dávid Veronnak nem jön össze a nagy parti, de még a kicsi parti sem és hát még meg is szégyenül az egész város előtt. Ez már döfi! Így legalább már tényleg életszagú is az egész, mondjuk ezt nem csak a végkifejletre lehet elmondani, hanem az egész történetre is.
Sokan említik ezzel a könyvvel kapcsolatban, hogy milyen jó a benne rejlő humor. Én ezt annyira nem humornak, inkább hangvételnek nevezném. Inkább a hangvétele olyan, hogy az ember már humorosan is áll hozzá a sztorihoz. Mondjuk a barokkos körmondatokba időnként még belezavarodnom is sikerült, emiatt mégsem olyan könnyed az olvasása, hanem megtartja a régies légkört. Emellett külön pirospontot érdemel a rengeteg irodalmi szál belevonása is a történetbe! Ady felolvasóestje, valamint a Révai Nagylexikonnal elkövetett önvédelem külön tetszett! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése