2013. december 30., hétfő

Örkény István (Mácsai Pál, Bereményi Géza szerk.) - Azt meséld el, Pista!

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Örkény István életének derűs és drámai napjairól mesél Mácsai Pál hangján. Aki látta a mű színpadi előadását, az mostantól otthon is bármikor élvezheti hangfelvételről, aki nem, az a hangoskönyv-kiadást hallgatva megértheti, miért is arat estéről estére kirobbanó sikert évek óta.

A moly.hu-n lévő tartalom:

Találkozó Örkény Istvánnal, talán ez lenne a legmegfelelőbb műfaji meghatározás ennek az író életéről szóló, saját szavaiból összeállított, meghitt baráti mesélésnek, mely napló- és interjúrészletekből, a családban, barátoknál őrzött magnószalagokról leírt beszámolókból állt össze.

Hallgatás után: 

Figyelmesebbek észrevehették, hogy ez a bejegyzés szerkezetileg eltér a korábbiaktól, már csak azért is, mert két különböző tartalomleírás is szerepel nála. Ennek oka, hogy mindkettőt fontosnak tartottam itt feltűntetni, mert a kettő uniója adja meg a tényleges leírását ennek a hangoskönyvnek.
Középiskolában szerettem meg Örkényt a Tótékkal, amit elmehettünk színházba is megnézni. Szerelem volt első látásra / olvasásra. Aztán az egyetem első félévében kölcsönkaptam az Egyperceseket, amik teljesen lenyűgöztek, majd a 20. század második felének magyar idodalma c. kurzuson el kellett olvasnunk Pisti a vérzivatarban-t. Ez utóbbi mondjuk annyira nem jött be, de úgy voltam, vele, hogy Örkény ennél színesebb már nem is lehetne. Csendben imádtam tovább, de egy időre megszakadt a kapcsolatunk. Ez a hangoskönyv viszont újra közel hozta hozzám őt. :)
Örkény jellemében talán az a legmeglepőbb, hogy rengeteg borzalmas élményen van túl, olyanokon, amik embereket törnek meg vagy tesznek lelki nyomorékká, de mindezek ellenére ő továbbra is tudott humoros, könnyed lenni. Őt is megtörte a sok szenvedés, de felül tudott rajtuk kerekedni, ami nekem biztos, hogy nem sikerült volna. Valószínűleg ezek is segítettek neki igazi íróvá válni, mivelhogy ő szándékosan készült az írói pályára, amit nem gondoltam volna. 
Hihetetlen, hogy hányszor nevettem el magam hallgatás közben. Nem csak a műveiben tud ő humoros lenni, hanem a mindennapokban is. Mácsai Pál pedig nagyon hitelesen tudja előadni ezeket a történeteket, szinte nem is gondolkodtam hallgatás közben azon, hogy ő nem Örkény, mert elhittem, hogy ő. Eddig is szerettem Örkényt, de most már rajongója lettem. Már csak azt bánom, hogy nem láthattam élőben ezt az előadást, pedig még ki is néztem magamnak, de nem tudtam sajnos elmenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése