2014. január 2., csütörtök

Mark Pryor - A könyvárus rejtélye

A kiadó honlapján lévő tartalom:


Hugo Marston, a párizsi-amerikai nagykövetség biztonsági főnöke kénytelen végignézni, ahogy barátját, Maxot elrabolja egy fegyveres ember. Hugo versenyt fut az idővel, hogy megtalálja az idős könyvkereskedőt. A nyomozásban segítségére lesz egy rejtélyes, vonzó újságírónő, egy félig-meddig visszavonult CIA-ügynök és egy kelletlen rendőrnyomozó, akik segítenek Hugónak megküzdeni az őt körülvevő politikai intrikákkal, rendőrségi korrupcióval, az egyre terjeszkedő drogháborúval és a náci kollaborálás szellemével, amely Párizs egyik legjelesebb személyiségét kísérti. A helyzet rosszabbra fordul, amikor egyre több könyvárus tűnik el, testüket pedig a Szajnából halásszák ki, és az ismeretlen gyilkosok már Hugóra vadásznak. Ahogy a kirakós darabkái a helyükre kerülnek, a férfi a nyomokat követve jut el az ellenség barlangjáig... pontosan úgy, ahogy a gyilkosok eltervezték. 
A regény egy modern Sherlock Holmes története, aki a könyvek világában nyomoz.

Olvasás után:

Mikor elkezdtem olvasni a könyvet, sokat kellett tanakodnom, hogy mi is az a furcsa érzés, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és még csak most világosodtam meg: az, hogy a mai korban játszódik. Még nem olvastam a mai korban, mai technikai háttérrel megírt krimit. Nekem a krimi eddig a Miss Marple-féle krimit jelentette, valahogy a modernkori kimaradt az olvasmányaimból. Ettől függetlenül (vagy pont ezért) nagyon tetszett.
Az érződik nagyon, hogy az író igenis jártas rendőri, nyomozói és nagykövetségi körökben, mert abszolút hitelesnek tűnnek a leírásai, pontosan tudja az eljárásrendeket. Habár sajnos negatívum is van az íróval kapcsolatban: szerintem érződik, hogy ez még az első könyve, vagy legalább is a következő észrevételemet ennek tudom be. Egy krimi nagyvonalakban úgy épül fel, hogy a történet elején történik valami, ami elindítja az eseményeket, a nyomozást, aztán mindenféle apró információkat kapunk, ami alapján a főhőssel együtt rájövünk, hogy ki követte el a bűncselekményt. Ezt a részt (ahol megkapjuk az apró információkat) nem éreztem elég gördülékenynek. Túl sok szál futott össze és ezeket nagyon elszeparáltnak éreztem, vagy nem is tudom, elmondani sem tudom rendesen. Az erőltetett szót nem szeretném rá használni, mert azért az nem igaz, de valahogy még csiszolódnia kell. Viszont a történet végi akció nagyon izgalmasra sikeredett. Arra úgy kell számítani, hogy az embernek legyen elég ideje olvasni, mert ott nem fogja tudni letenni a könyvet. És valóban összefutnak a szálak és egy izgalmas bűncselekmény bontakozik ki belőle.
Sokszor előfordult már velem, hogy az ilyen típusú főhősöket nem szoktam kedvelni: magányos farkas, nagyon sportos, nagyon eszes, tehát egy ideál. Viszont Hugo Marstont mégis kedveltem. Talán kicsit spontánabb volt, mint ahogy azt ettől a karaktertől vártam és ez egy jó pont. A haverjáról már nem is beszélve, aki első ránézésre szintén egy tipikus karakternek tűnt (nem lövöm le a poént, hogy milyen), de ő is sokkal spontánabb volt, szeretem az ilyet.
Van még egy pozitívum a könyv mellett: Párizs. Egyszer jártam Párizsban, de csak turistaként és végigrohantunk mindent, hogy abba a pár napba beleférjen az összes látnivaló, így a tényleges párizsi létet nem sikerült magamba szívnom. Ebben a könyvben viszont kaptam ebből egy kis ízelítőt. Sok apróságból lehet következtetni a párizsi atmoszférára, ami körüllengi a történetet és hát az ilyet ki ne szeretné?
És még egy pozitívum, amit nem is lehet kihagyni belőle: a könyvek. Jelen pillanatban annyira késztetést érzek arra, hogy elmehessek a Szajna-partra a könyvárusok portékáit nézegetni, hogy nagyon! Kitudja, talán még valami különlegességre is rábukkannék! ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése