2014. március 23., vasárnap

Szabó Magda - Örömhozó, bánatrontó

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Ember és állat alakja, igénye, teljesítménye teljesen azonos volt a számomra, magamat vagy magunkat se gondoltam többnek, másnak, mint egy civilizált, este fogat mosó farkast vagy hivatalba járó galambot. Heves, soha nem szűnő, inkább erősödő szánalmat éreztem e néma testvérek iránt, akik a maguk sajátos nyelvét beszélték, és nem tudtak megszólalni emberi hangon, nem tudtak védekezni sem, teljesen ki voltak szolgáltatva az emberek jó- vagy rosszkedvének, emberségének vagy embertelenségének. Külsejüket, tollruhájukat vagy a pikkelyeket, vagy az irhát, amelyből szemük rám pillantott, úgy néztem, mint színészen a jelmezt, s meg voltam róla győződve, egyszer majd leveszik, akkor nem marad, csak a húsuk, azonos, mint az enyém, s lesz egy pont, egy pillanat, amikor emberi hangon is megszólalnak majd, csak ki kell várni, meg kell érdemelni” – írta Szabó Magda az Ókút-ban. Az írónőnek ezt a minden élőlény iránti szeretetét kívánta megmutatni örököse, Tasi Géza, közreadván a hagyatékban fennmaradt – sokszor rajzokkal kísért – leveleket, amelyekben egy csíkos kiscica meséli el emberi hangon a szomszédoknak, milyen is íróéknál a macskaélet.

Olvasás után: 

Néha annyira vágyódom egy kis Szabó Magda után. Lehet, hogy ez valami függőség. Viszont neki sokszor vastag és igazán tartalmas könyvei vannak, ezért nem mertem 'rendes' könyvnek nekiállni, főleg nem a Bűn és bűnhődés után. Ezért választottam ezt a könyvet, ami nagyon vékony, tele van képpel, de most pont erre volt szükségem.
A könyv elején biztosan furán nézhettem ki, amilyen arcot vághattam olvasás közben, mert nem akartam elhinni, hogy ilyen van. Mármint hogy valaki a macskája nevében tényleg leveleket írogat a szomszédjába, pláne hogy rendesen bele is élte magát a szerepébe, ezért a hangvétele is nagyon gyerekes és nyájas volt. Már kezdtem azt hinni, hogy lesz olyan SZM-könyv, ami nekem nem tetszik. De nem adtam fel és tovább olvasva rájöttem, hogy ez igazából aranyos. Kiérződött belőle a cicájának az igazi jelleme (mert én is nagyon szeretem őket és szerintem mindegyik külön egyéniség), ebből pedig az, hogy az írónő tényleg mennyire szereti az állatokat és valószínűleg tényleg nem érezné jól magát abban a közegben, ahol nincsenek állatok. Örülök is, hogy Tasi Gézának, ha jól gondolom, akkor az unokaöccsének fejében megfogant ez az ötlet, hogy egy ilyen állatos-Szabó Magdás könyvet kiadasson. Sok aranyos kis történet van benne, tényleg olyanok, amilyeneket csak cicák tudnak produkálni, de pont ettől olyan szerethető az egész.
A legjobb az egész könyvben számomra az volt, hogy megint ott lehettem Szabó Magda lakásában. Egyik kedvenc könyvem tőle Az ajtó, aminek egyik színtere az ő lakásuk, és most újra kicsit beleéltem magam ebbe a légkörbe, ami onnan árad. Három éve olvastam, de már hiányzott, kedvet is kaptam hozzá, hogy újra átéljem, ha mást nem, akkor legalább a filmet megnézem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése