2014. június 12., csütörtök

Márai Sándor - Eszter hagyatéka

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Az 1939-ben írt kitűnő regény egy beteljesületlen szerelem története. A mindig fellegekben élő, jellemgyenge, de szeretni valóan kedves Lajos és Eszter húsz esztendővel korábban bontakozott szerelmét rombolta szét, amikor a férfi Eszter nővérét, Vilmát vette feleségül. Felesége halála után, gyermekeivel látogatóba érkezik az asszonyhoz, aki még mindig szereti.
A találkozás oka igencsak prózai: Lajos, aki már mindenétől megfosztotta Esztert, most végső menedékét készül „elrabolni”, a családi otthon eladására kéri. Eszter ekkor tudja meg, hogy a férfi nősülése előtt végső elkeseredésében levelekben könyörgött Eszternek, hogy szökjenek meg együtt, mert szüksége van rá.
Eszter azonban sohasem kapta meg a leveleket…

Olvasás után:

Egy barátnőmtől kaptam ajándékba a könyvet, mert rosszallva nézte az olvasmánylistámat, hogy még sosem olvastam Márait, ő viszont nagyon szereti. Én is gondoltam már rá, hogy kellene tőle olvasnom, de a megvalósításig még nem jutottam el. 
Az Eszter hagyatékát egyszer elkezdtem nézni filmen, de a család nem úgy gondolta, hogy én azt nézzem végig, így csak az alapszituációt sikerült belőle megismernem, nagyjából képben voltam. Meglepődtem, hogy a könyv milyen kis pici és vékonyka, emiatt sokkal vonzóbbá is vált, mert mostanában nem sok időt tudtam olvasásra fordítani. 
Az első, ami megtetszett a könyvben, az a hangulata volt. Nyugodt, nyárvégi, ódon hangulata volt, amire olvasás közben nagyon is vágytam, főleg hogy ezt a Balaton partján élvezhessem, emiatt gyakrabban vettem a kezembe és olvastam, hamar túl is adtam rajta. 
Valószínűleg Márai zseniségét és az én hiányosságomat jelenti az, hogy nem értettem Esztert. Legszívesebben megráztam volna, hogy térj már észhez, ilyen nincs! Mármint hogy teljesen alárendeli magát Lajosnak, akármilyen is ez a Lajos. Lehetséges, hogy ezt már csak azért nem értem, mert én már egészen emancipált világban (és környezetben) nőttem fel, nem gondolom, hogy egy nőnek alá kellene rendelnie magát egy férfinek, még akkor sem, ha ő élete szerelme. Ezekből kifolyólag azt gondolom, hogy az értelmi képességeimnél magasabb szintű a könyv mondanivalója, de majd megpróbálkozom egy másik Márai-könyvvel, akkor talán jobban fogom érteni. 
A karakterek egyébként nagyon röviden, de nagyon pontosan voltak leírva, mindenkit pillanatok alatt sikerült elképzelnem és ezen olvasás közben sem kellett változtatnom. Nunu mondjuk egy kérdőjel volt a számomra, mármint a világhoz való hozzáállása. 
Szeretném majd újra megnézni a filmet, mert abból a pár képkockából úgy ítélem meg, hogy jól átadják a könyv szellemét.

1 megjegyzés:

  1. A Béke Ithakában műve nekem nagyon tetszett. Ha tanár lennék, rögtön az Odüsszeia után elolvastatnám, hogy legyen a témának kortárs párhuzama. A Szinbád hazamegy sem rossz, de csak ha valaki jól ismeri, és szereti Krúdyt. :)

    VálaszTörlés