2014. július 8., kedd

Jókai Anna - Tartozik és követel

A moly.hu-n lévő tartalom:

Derűs, mai szerelmi történet első napjaival indul a mű. Ildikó énektanár, Miklós egy vendéglátóipari vállalat ellenőre. Mindketten fiatalok, egészségesek és szépek; vágyat ébresztenek egymásban, és összekötik sorsukat. – Csakhogy az élet ellenáll az idillnek: az emberi kötéseket gyakran teszik próbára a váratlan körülmények. Például az, amit közönségesen a fiatalok lakásgondjaként szoktunk emlegetni; meg számos más családi baj, társadalmi nehézség. Nem mesebeli hétpróba ez, amelynek végén ott áll a boldogság, hanem mindennapos gondok: ezekben többé-kevésbé benne élünk valamennyien. 
Jókai Anna két ellentétes jellem, két magatartástípus tragikomikus konfliktushelyzeteit és létküzdelmét ábrázolja ebben a művében. Ildikó ökölbe zárt lélek. Nehéz gyerekkora céltudatosság nevelte, s ez a tulajdonsága uralkodik egész személyiségén. Miklós akarat nélküli jellem, könnyedsége gyakran csap át könnyelműségbe. S mintha természettudományos kísérletet demonstrálna, Jókai Anna megmutatja e két ellentétes karaktert, amint ismét és ismét egymáshoz ütődnek, hogy végül magányosan és dideregve álljon a két ember a kiürült házasság romjainál: megválthatatlanul.

Olvasás után:

Mindenhol olvastam kritikákat a könyvről és mindenki azt írta, amit végeredményben én is megállapítottam róla: nagyon idegesítő, ellenszenves a történet, de letehetetlen. Nem tudtam elképzelni, hogy ez mit jelenthet, de most már értem.
Idegesítő és ellenszenves: a két főszereplővel akkor ismerkedünk meg, amikor szerelmük éppen beteljesedik a bokrok alatt és természetesen minden rózsaszín. Valamiért olyan furcsa érzésem volt velük kapcsolatban, mert ahogyan beszéltek egymással és ahogyan gondolkodtak a másikról, egyáltalán nem volt az a rózsaszín kép. Lehet, hogy csak túl optimisták voltak, de az ember azt várná, hogy mikor szerelmesek vagyunk, akkor nagyon azok vagyunk, nemdebár? 
A nehéz anyagi körülményük pedig csak még ellenszenvesebbé tette a két főszereplőt, ugyanis a két végletet láthattuk, olyat, amivel szerintem egyikünk sem tudna azonosulni. Ildikó (aki egyébként névrokonom és még tanár is, khm) annyira kapargat minden garast, hogy az már fizikai fájdalom, még olvasni is. Egyszerűen beteges. Miklós pedig annyira könnyelmű, hogy jól arcon kellene vágni, hogy felébredjen már. Szép kis páros. Persze ennek semmi jó vége nem lesz, hiába szeretik nagyon egymást - a végét nem szeretném elárulni, de el lehet képzelni.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mégis miért letehetetlen ez a könyv? Mert tény, én sem tudtam letenni, pedig áradt belőle a komor hangulat, a feszültség. Aztán arra jutottam, hogy valószínűleg az emberi kíváncsiság az oka. Ugyanis ennek a kapcsolatnak olyan intim momentumai, valamint a külvilág felé nem mutatott érzései lettek bemutatva, ami miatt ennyire lekötötte az emberek figyelmét. Illetve az én figyelmemet még lekötötte az is, hogy hogyan élhettek ennyien ilyen pici helyen, nameghát a szocializmus megjelenése a történetben, amiről tudjuk, hogy engem mindig érdekel.
A könyv stílusa amúgy nagyon tetszett, mert nem volt szájbarágós és olyan gyorsan repült a helyszínek és események között, hogy sokszor erősen oda kellett koncentrálni, hogy képben legyünk. Viszont ezek miatt kicsit sem volt unalmas az olvasása. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése