2014. augusztus 10., vasárnap

Gabriel García Márquez - Bánatos kurváim emlékezete

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Gabriel García Márquez legújabb regénye egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karib kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja. Márquez új regénye nemzetközi irodalmi szenzáció, amely a memoárkötetek írása közben, divertimentóként született.

Olvasás után: 

Ezt a könyvet úgy vettem meg, hogy el sem olvastam a fülszövegét, elég volt hozzá, hogy Márquez írta és elég olcsó volt az Alexandra-akciónak köszönhetően. Aztán mikor elkezdtem olvasni, majdnem dobtam egy hátast az első bekezdés után. Gyorsan megfordítottam a könyvet és a hátlapon is ez az egy idézet volt. Gondoltam magamban, ha ezt tudom, el sem olvasom.

"A kilencvenedik születésnapomra azt az ajándékot találtam ki magamnak, hogy egy szűz kamaszlánnyal töltök egy szenvedélyes éjszakát. Eszembe jutott Rosa Cabarcas, egy titkos találkahely tulajdonosnője, aki értesíteni szokta a jobb ügyfeleit, ha akadt egy feltálalható primőrje. Sem az ilyen, sem a másféle obszcén csábításainak nem engedtem soha, de ő nem hitt az elveim tisztaságában. Az erkölcs is csak idő kérdése, mondta egy kaján mosollyal, majd meglátod. Valamivel fiatalabb volt nálam, és már olyan sok éve nem hallottam róla, hogy akár meg is halhatott már. De az első telefoncsöngetés után ráismertem a hangjára, és rögtön a tárgyra tértem: 
– Ma akarok."

Hát ezekkel a sorokkal kezdődött, elég bizarr, nem? De aztán persze nem bántam meg, hogy tovább olvastam, mert Márquez-ben nem lehet csalódni, jó kis történetet hozott ki ebből a kezdésből és annyit elárulhatok, hogy nem volt benne semmi megbotránkoztató. 
Az alapfelállás legfontosabb eleme amúgy a főhős jelleme: nagyon idős bácsi, akinek világ életében sok szexuális élménye volt (igazi párkapcsolata persze egy sem) és még most is csak ezen jár az esze. Az jutott eszembe, hogy talán ebben a könyvben írta tovább a Szerelem a kolera idején c. regényének férfialakját, hiszen ott is hasonló volt a felállás: idős, de omlanak utána a nők és ő is szereti őket. Valahogy hasonló volt a két szereplő körüli hangulat, amelyet Márquez megteremtett. 
A könyv csattanója amúgy számomra (örök romantikusnak) nagyon erős volt, de természetesen nincs happyend, mert hát mit is várhatnánk. Én szeretem Márquezt. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése