2014. augusztus 29., péntek

J. D. Salinger - Zabhegyező

A moly.hu-n lévő tartalom:

Egy amerikai kamasz életének három napja, első személyben és ötszáz szóval elbeszélve. A történet régi: Holden Caulfield „kibukik” az intézetből félévben, nem mer hazamenni, inkább elhatározza, hogy a karácsonyi vakációt kedvére tölti, mielőbb a szülői pofonok ideje elérkezik. A kamasz azonban új: az a napszemüveges, hülyegyerek-frizurás nemzedék, akik miatt együtt sopánkodunk idősödő pedagógusokkal. A kedves, csupa szív, csupa gátlás kamasz elbeszélése emlékeztető azok számára, akik már régóta tagjai a Felnőttek Világszövetségének.

Olvasás után: 

Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a regény a maga nemében tényleg klasszis. Úgy adja elő a mondanivalót, hogy egy szóval sem írja le, hanem átéljük és ez az igazi mestermunka. 
Ebben a történetben konkrétan azt éli át az olvasó, amit a mindennapokban is, amikor találkozik / megismerkedik egy kamasszal. Először csak a nagy dumájára figyel, meg hogy milyen érthetetlen dolgokat tesz, aztán figyeli őt pár napig és rájön, hogy annyira nem is fura és nagyon is érthető, hogy mit miért tesz, még ha a beszédével egészen máshogyan is indokolja a tetteit. Aztán meg az olvasó rájön, hogy hiába szinte felnőtt a kamasz már, attól még ugyanolyan szeretetre éhes gyerek, mint a kishúga, aki gyermeki ártatlansággal még ki tudja mutatni a rajongását.
Holden zavaros világa sokszor untatott engem, viszont rájöttem, hogy pont ez az, amit az író szeretett volna elérni. Egyrészt ez a fiú annyi zagyvaságot hordott össze, hogy csak na, pedig állította, hogy ez neki mind szent meggyőződése, viszont értelme nem sok volt - és egy idő után már nem is figyeltem az életfelfogására annyira, mert tudtam, hogy zagyvaság. Valahogy az életben is így van. Folyton az volt az érzésem, hogy ez a fiú keresi azt a felnőttet, akibe belekapaszkodhat, hogy kirántsa őt ebből a mocsárból, de sajnos nem találta meg, ezért lett olyan befejezése, amilyen lett. Lehet, hogy túlságosan pedagógusszemmel nézem a történetet, de a végére már kedvem lett volna 'megmenteni' Holdent.
Egy dolog zavart a történetben. Nem tudom, hogy ez a fordítás hibája, vagy régen ennyire máshogy beszéltek a kamaszok, de sok olyan nekem ismeretlen szófordulatot használt a főszereplő (de állandóan), amiket én eddig vagy egyáltalán nem hallottam, vagy egészen más szövegkörnyezetben használtam volna, vagy - ami még lehetséges opció - Amerikában ezt így mondják. Gondolok itt ilyenekre például: "Állatian lehangoló volt." (mai értelemben: gáz volt), "Ettől lerohadok!" (mai értelemben: kiakadok), "A falra kell mászni tőle." (mai értelemben: jó fej). Ezeket sikerült megfejtenem, már ha jól értettem. Ha valaki tudja ennek a rejtélynek a kulcsát, az majd ossza itt meg velem. :) 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon örülök, hogy rátaláltam a blogodra! :) Én is magyar szakot végeztem, szintén tanár leszek.
    Klassz a kritika, szerintem a fordítás még akkoriban készülhetett egyébként, amikor itthon is jobban használ(hat)ták ezeket a kifejezéseket, de igazad van, érdekes lenne elolvasni, hogyan hangoznának mai kifejezésekkel Holden mondatai :) További sikeres blogolást! Feliratkoztam :)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ildikó! Köszönöm a feliratkozást és a kommentedet is! :) De a blogspot jól kitolt velem, mert valamiért kitörölte a bejegyzést a kommenteddel együtt... -.- Remélem, benézel még hozzám! :)

    VálaszTörlés