2016. június 16., csütörtök

Grecsó Krisztián - Jelmezbál

A kiadó honlapján lévő tartalom:

Két lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. 
A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok – nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. 
Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.


Olvasás után: 

Ugyan még nem sikerült elolvasnom Tóth Krisztina Pixel c. novelláskötetét, de már sokat hallottam róla és azok alapján ezt is leginkább ahhoz tudnám hasonlítani. Minden novella kapcsolódik egy tetszőlegesen kiválasztott másikhoz, ha nem is közvetlenül, akkor 4-5 novellán keresztül már biztos. Kicsit olyan, mint az én falum (vagy bármely falu): mindenkinek mindenki valakije - rokona, szeretője, barátja stb. 
Olvasás közben az jutott folyton eszembe, hogy ez a 'műfaj' (az egymásba szőtt novellák) tudja a legjobban bemutatni a novella definícióját, hiszen csak kevés szereplő fér bele, csattanója van és többnyire egy szálon fut. Ha lenne olyan szintű a magyar irodalomtanítás, akkor ezt a könyvet be lehetne dobni a diákoknak, hogy íme, ez ilyen, még maguktól is kitalálnák a meghatározását. Viszont a csavar az egészben, hogy egy-egy főhős története egy másik novellában folytatódik, vagy akár sokban is, ezért nem tudni, hogy amit eddig olvastam, az már lezárt ügy-e, vagy még tartogat valamit a tarsolyában az író. Emiatt nagyon vártam már, hogy a kötet végére érjek, hátha ott összegződik mindenkinek a története, lesz egy mindent eldöntő befejezés, de nem így történt, az ugyanolyan novella volt, mint az előzőek. Így sok ember története 'lóg a levegőben', az író úgy fogalmaz, hogy kivezet a kötetből, mert később fog majd tudni hozzáírni, ha úgy tartja kedve. Ez nagyon aranyos dolog, de én jobban szeretem a kerek sztorikat, miután befejeztem, hiányérzetem volt. 
Az előzőekből következik, hogy sok szereplője van ennek a közösségnek, akik sokszor csak úgy random bukkannak fel, meglepetésszerűen. Ha az ember nem egy szuszra olvassa (én kisgyerek mellett nem tudtam úgy), akkor sokszor vissza kell lapozgatni, megkeresni, hogy most ki kicsoda, hogy képben legyek. Viszont egy jó tipp: érdemes rögtön úgy leülni az olvasásához, hogy papírt és ceruzát fog az olvasó és rajzolja a kapcsolatrendszert, vagy a családfát, ahogy sokszor emlegetik. A sok szereplőnek viszont van egy nagyon pozitív hozadéka: eszméletlenül sokszínűek! Mindemellett nagyon hétköznapiak és emberiek is, ezért szerethetőek, még akkor is, ha két novellával ezelőtt még nem volt szimpatikus, a végére már az lesz, mert valószínűleg megtudjuk az okát, hogy miért ilyen. Emiatt nálam kedvenc lett ezt a könyv!
De ha már a kedvenceknél tartunk, akkor nyilván van kedvenc szereplőm is. Nem is egy, hanem kettő, mert rajtuk sokat járt a fejem napközben, elolvasás után is újra kellett olvasnom róluk egy-egy novellát, hogy elrendezhessem magamban. Darida Éva és Szoloványi Vera. Viszont utólag belegondolva, talán ők a legjobban kidolgozottabbak is, a történetük is rengetegszer előbukkan. Ami közös bennük, hogy mindketten önálló, független nők, és átgondolva, a többi női szereplő is ilyen volt, legalább is a novella ideje alatt. Olvasnék Grecsótól olyat is, ahol esetleg egy nő családanya szerepében van. 
Egy két dolog, amire még számítani lehet:
- sokszor ugrálunk az időben, van olyan szereplő (Tamás), akit fiatal férfiként, majd idős férfiként, végül fiatal egyetemistaként ismerünk meg. 
- sok bölcsész / irodalmi utalás van a történetekben, aminek két oka lehet: az író nagyon kedveli ezeket a szerzőket/alakokat, ezért próbálja rájuk felhívni a figyelmet, vagy a kötetét nem szánja mindenkinek, hanem azoknak, akik értik is. 
- a novellák vége felé megsűrűsödnek a valláshoz közelálló emberek történetei, aminek a céljára nem jöttem rá. 

Az író-olvasó találkozóról:

Ugyan Pécsett nem szokott könyvhét lenni (örök hiba!), a megyei könyvtár mégis szervez egy-két programot ez időszakra, így került megint Pécsre Grecsó Krisztián is. Én pedig erre a rendezvényre. Mondjuk nem kis szervezést jelentett, hogy a 9 hónapos kislányom mellől nyugodtan kimozdulhassak este (fürdetés és etetés időben), de a család megoldotta nekem, amiért hálás vagyok, mert már nagyon hiányzott egy kis kulturális élet, teljesen fel is töltődtem tőle! 
Az író pedig a tőle megszokott lazaságával jött és beszélt a könyvéről, amit meglepően sokan olvastunk a teremben. Nagyon sok mindenről esett szó, nem is fogom tudni itt felsorolni, de egy 'kulisszatitkot' elárulok, amit Grecsó is elárult nekünk. Amikor elkészült a könyvvel, leadta Darvasi Lászlónak, aki szerkesztette, aki elég rendesen kiakadt rajta, hogy ezt így nem lehet kiadni, ezért Krisztián kénytelen volt belátni, hogy még dolgoznia kell rajta, aminek az lett az eredménye, hogy 4 novella kivételével újraírta az összeset. Ez annyira hátborzongató! Mármint ahogy elképzelem, mit is élhetett át. Pedig utólag az olvasók mindig csak azt látják, hogy az írók milyen büszkék a tökéletes könyvükre, valójában pedig kiderül, hogy közben a poklot is megjárták. Le a kalappal előttük. :) 
A beszélgetés nagyon érdekes és gördülékeny volt, ugyan Krisztián sokszor elkanyarodott a témától és vissza kellett rángatni, de könnyed, intelligens és vicces este volt. A végén pedig természetesen volt dedikálás is, amiből én sem maradhattam ki. :) 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése