2016. november 12., szombat

Gabriel García Márquez - A szerelemről és más démonokról

A moly.hu-n lévő tartalom:

„A ​​hír ott volt a főoltár harmadik fülkéjében, az evangéliumi oldalon. A kőlap az első csákányütéstől darabokra pattant, és egy rézvörös, élő hajzuhatag ömlött ki a kripta üregéből. Az építésvezető meg a körülötte lévő emberei egyben akarták kihúzni az egészet, és minél tovább húzták, annál hosszabb volt és dúsabb, egészen a tövéig, mely még hozzá volt tapadva egy gyermekkoponyához. A (…) a rücskös salétrommarta kőlapon csak a keresztnév volt olvasható: Sierva María de Todos los Ángeles, a földre kiterített gyönyörű hajzat huszonkét méter, tizenegy centiméter hosszú volt. Az építésvezető egy cseppet sem csodálkozott rajta: elmagyarázta nekem, hogy az emberi haj a halál után is tovább nő, havonta egy centimétert, így tehát a huszonkét méter nagyjából kétszáz évnek fele meg. Nekem viszont nem tűnt hétköznapinak a dolog, mert a nagyanyám gyerekkoromban mesélt nekem egy tizenkét éves márkilányról, akinek olyan hosszú volt a haja, hogy úgy húzta maga után, mint egy menyasszonyi fátylat, és aki egy veszett kutya harapásába halt bele: a Karib-tenger partvidékének falvaiban csodatévő szentnek tisztelik. Abból a feltevésből elindulva, hogy a kripta az övé lehet, megtudtam írni az aznapi cikkemet, és ez a könyv is abból született.”

A Bartók Rádióban elhangzott felvételt Szakácsi Sándor olvasta fel.


Hallgatás után:

Minél több könyvet olvasok / hallgatok Márqueztől, annál inkább csodálom őt, és egyre nagyobb rajongója leszek. Minden könyve más és más, mindegyik tartogat valami egyedit, ami beszippantja az embert, de mégis mindegyik olyan márquezes. Ami viszont tény, hogy ez a könyv legalább annyira jó, mint a Száz év magány, csak nem olyan hosszú és szövevényes. Talán még van is annyi előnye Márquez nagy művével szemben, hogy szép kerek egész, aminek a befejezése mindig jóleső érzéssel tölti el az ember. 
Ezt a regényt elneveztem magamban a spanyol Rómeó és Júliának: az egész történet végig nagyon borzongató, hiszen már az elején kiderül, hogy milyen tragikus dolgok fognak történni benne, amik szintén nem hétköznapi módon vannak papírra vetve, hanem úgy, hogy az ember hátán futkosson a hideg tőle. Ellenben egy nagyon szép dolog van benne, az pedig a szerelem: annyira csodálatosan van leírva a pár szerelme, hogy csak olvadoztam hallgatás közben, lehetséges, hogy újra és újra bele fogok hallgatni, mert annyira simogató. 
Ha ez egy happy enddel végződő történet lenne, akkor nem lenne márquezes: természetesen a végére jön a tragédia, ami véget vet a szerelemnek, de egy apróságban különbözik a shakespeare-i befejezéstől: valamiért a férfi 'megússza', a tragédiák sora után ő még sokáig él - igaz, nem túl nagy boldogságban, de nem is kínok között. MIÉRT? Egyenjogúságot! (Jó, nyilván azért, mert ő annyira nem volt fontos a történet szempontjából, mint a márkilány.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése